Vissza a Főoldalra
Junkers Ju-87 (Stuka)
unkers JU-87 - STUKA
A harmincas években a zuhanóbombázók nagy érdeklődést keltettek, mivel bombaterhüket a hagyományos bombázó-repülőgépeknél jóval pontosabban tudták célba juttatni. Ez a képesség különösen alkalmassá tette őket a hajók megtámadására vagy a szárazföldi csapatoknak nyújtandó közvetlen légi támogatásra. A zuhanóbombázást elsőízben az amerikai pilóták mutatták be, amikor a húszas évek végén a nicaraguai kormányt támogatták a baloldali lázadók ellen. A taktikát az amerikai haditengerészet is átvette a repülőgép-hordozók repülőgépeinek harcászati kulcselemeként.
A Luftwaffe első számú hivatalnoka a valamikori ászpilóta -, Ernst Udet, 1934-ben ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol lehetőséget kapott arra, hogy repülhessen a haditengerészet egyik Curtiss Hawk zuhanóbombázóival. Visszatérve Németországba, elkötelezett támogatójává vált a légitámadások ezen új formájának. Udet támogatta a Ju 87 Stuka fejlesztését, és ragaszkodott hozzá, hogy minden német bombázó-repülőgépet tegyenek képessé zuhanóbombázásra. Ám a zuhanóbombázók lassabbak és nehezebbek voltak, mint az azonos méretű bombázó-repülőgépek, mert elég erőseknek kellett lenniük ahhoz, hogy ellenálljanak a zuhanóbombázás közben rájuk nehezedő terhelésnek, és emiatt könnyű prédájává váltak az ellenséges vadászgépeknek. A zuhanóbombázókat végül nagy teljesítményu vadászbombázókkal helyettesítették, amelyek saját magukat is meg tudták védeni a légi csatában.
|
|
A Junkers Ju87 gyártásának kevésbé ismert története
|
|
A híres német Stuka legalább annyira ismert repülőgép, mint a szovjet Sturmovik. Ennek dacára rengeteg érdekes, de alig ismert adat maradt fenn a Ju87 történetéből. Most megpróbáljuk ezeket feltárni, hogy az olvasó teljesebb képet kaphasson e gépről is.
Mint ismeretes, a híres I. világháborús német repülő, Ernst Udet volt a zuhanóbombázó apostola. Még 1931- ben, az Egyesült Államokban, Clevelandben ismerkedett meg a Curtiss F6C Hawk zubo-géppel. Szerette volna megvenni, de nem volt 16 000 dollárja. Nagyon sokat keresett bemutatóival, de állandóan kifolyt az ujjai közül a pénz: mulatságra, nőkre, miegymásra. Szerencséjére 1933 tavaszán barátja, Hermann Göring lett a német birodalmi légügyi miniszter, és o adott pénzt Udetnak két Curtiss F11C-1 megvételére. Az első gépet (D-3165 gy.sz. H-81) már 1934 februárjában bemutatták Rechlinben. Ez 1934 március végén D-IRIS lett. A második gép, amely ekkor érkezett, D-IREK jelzést kapott. Göring rögtön könnyű és nehéz zuhanóbombázó gépek kifejlesztését kérte a repülőgépgyáraktól. A Ju87 az egyik nehéz zuhanóbombázó volt.
A kifejlesztés azonban eléggé lassan haladt. A Birodalmi Légügyi Minisztérium két legfontosabb vezetője, Wimmer és Wever inkább a nehézbombázók iránt érdeklődtek, és az Urált is elérő bombázók kifejlesztését szorgalmazták. A Ju87 V-1, a Stuka első prototipusa, amelyet Hermann Pohlmann hozott létre, csak 1935 szeptember 17- én repült első ízben, Willi Neuenhofen pilótával. A gépben angol Rolls-Royce Kestrel motor volt. Ez volt a 4921- es gyári számú gép, melynek 1936 január 24- én egy repülésnél osztott vezérsíkja leszakadt és lezuhant. Neuenhofen és Kreft mérnök berepülőpilóták meghaltak. Az első halottakat a további évek folyamán még sok ezer további követte. A V-2 gy.sz. 4922 D-UHUH már egyszerű vezérsíkkal és Jumo 210C motorral repült, de csak 1936 február 23- án. A március 27- én repülő V-3 gépet már eleve tartalék gépnek szánták, ha a V-2 is lezuhanna. 1936 június 3 -án Wever tábornok Drezdában lezuhant He 70 gépével, és meghalt. Az RLM-et átszervezték, s Göring felajánlotta Udetnak a C-Amt-ot, a minisztérium technikai osztályának vezetését. Ernst Udet felvette a Luftwaffe egyenruháját és bevonult a minisztérium 201. irodájába, ahol azonban nem sokat tartózkodott. A 40 éves pilóta, Németország legnépszerubb repülője csakis a repülésnek élt. Csak ezért szakított eddigi civil életével, ahol évi 200 000 márkát keresett, s fogadta el a Luftwaffe ezredesi pozícióját, ahol csak havi 1300 márkát kapott, mert remélte, hogy megszervezheti a német zuhanóbombázók repülését. Eladta a repülőgépét, sportautóját, s járta a gyárakat, kísérleti intézményeket.
Már július 27- én súlyos baleset érte a He 118 zubóval, a mento eszméletlen állapotban vitte a rostocki kórházba. Két nap múlva megszökött, és elrendelte a konkurens Ju87 szériagyártását. A Ju87 igazi története ekkor kezdődött.
|
|
|
A Ju87 B szerkezeti fodarabjai a sárkánykönyvből
|
|
1936 októbere és 1938 márciusa között 264 gépet kellett volna legyártani, az első 4 Ju87 A szériagépet már 1937 januárjában. Azonban már ezt megelőzően 1936 novemberében egy Ju87 A-0 eloszéria gépet vittek Spanyolországba, ahol a 29-1 nacionalista jelzésű gép jól szerepelt. Ezért 1937 végén újabb 3 Ju87 A-1 gépet vetettek be ugyanitt. S bár a gépek futómuvén egy rózsaszinű disznó díszelgett, amely a rossz nyelvek szerint a kövér Göring kiköpött mása volt, a gépek beváltották a reményeket.
A japánok annak ellenére, hogy már rendeltek He 118 gépeket, érdeklődni kezdtek a Ju87 zubók iránt, s még 1937- ben 2 Ju87 K-1 gépet szereztek be. Ausztria is rendelt 12 Ju87 A-2 gépet. Végül is 1937-ben a Junkers gyár 144 Ju87A gépet készített el, Weser pedig 7 db. -ot. 1938- ban a Junkers cég 130 Ju87- et gyártott, beleértve az erosebb motorú Ju87 B-1 gépeket is. Wesernél a termelés 136 db.- ot tett ki. 1939 januárja és augusztusa között 654 db. Ju87 épült meg, mindkét gyárnál. Akkor a Ju87B-1 - esek az egységeknél leváltották a régebbi Ju87A gépeket.
Sajnos a zubo-egységek megszervezése és kiképzése sok veszteséggel járt. Így 1939 augusztus 15- én a I/St.76 osztály Cottbusról szállt fel. Kétezer méterről végeztek zuhanást, nem tudták, hogy talaj menti köd van. 13 gép egyáltalán nem emelkedett, egyenesen belefúródtak a földbe - 26 fiatal repülő fémkoporsóivá váltak egyetlen másodperc alatt.
1938- ban a Luftwaffénak 300 zubo-személyzetre lett volna szüksége, de csak 80 teljesen kiképzett és 123 félig kiképzett állt rendelkezésre. 1939- ben Lengyelország ellen csak 219 Ju87 B-1 gépet tudtak a németek bevetni, ebből 31 veszett el. Igen jól szerepeltek, de a háromhetes hadjárat alatt elhasználták bombatartalékuk 65 százalékát. Meghökkentő, hogy a németek mennyire nem voltak felkészülve a háborúra. Míg 1939 január-augusztusában havi átlagban 82 Ju87B-1 gép készült, a háború első hónapjaiban csak havi 36. Ilyen helyzetben a németek természetesen képtelenek voltak leszállítani Romániának a korábban rendelt 60 Ju87B-1 gépet, ami nagyon kellet volna nekik egy Magyarország elleni háborúhoz.
1940- ben a Junkers cég csak 75 db. Ju87 gépet épitett, a Weser 769- et. Ennek ellenére a németek még Sztálinnak is felajánlották a gépet 1940 augusztusában. Még szerencse, hogy a szovjet "gyászharcászok"- ahogy Jakovlev nevezte őket - kereken elutasították a Ju87 megvásárlását. "Minek pénzt fecsérelni rá ? Elavult, lassú"- voltak az érveik. Ezek az "elavult, lassú" gépek már a háború első napjaiban mérhetetlen sok bajt és kárt okoztak a bolsevistáknak.
A magyar Honvédelmi Minisztérium 1940 februárjában megrendelt 28 Ju87 K-2 gépet, s licensz alapján a gyártást is meg akarták szervezni a WM- nél. Sajnos a németeknek mindig sokkal kevesebb gépük volt, mint amennyi nekük maguknak kellett, így a gépeket soha sem szállították le, kivéve 1 db. A és 2 db. B példányt. Több szerencséjük volt az olaszoknak, akik 1940 júkiusában megrendeltek 100 Ju87B-2 gépet, és ebből 52 db.-ot a szovjetek elleni háború kitörése előtt megkaptak. 58 továbbit 1941 júliusa és 1942 októbere között kaptak meg. A bolgárok is kaptak 12 Ju87K-3 gépet 1941- ben- ezek tulajdonképpen R-2 gépek voltak. Magyarország csak 1942 elején kapott 4 Ju87 K-4 exportgépet, melyeket öreg, összetört A-1 gépekből újítottak fel a németek.
1940 május 10-én a nyugati arcvonalon a németek 417 Stukát vetettek be. Ebből június végéig, tehát kevesebb, mint 2 hónap alatt, 122 elpusztult és 28 súlyosan megsérült.A német Ju87-állomány tehát 150 géppel csökkent, nem számítva a gyakorlási veszteségeket és az exportot. Július - szeptemberben, az angliai légicsaták folyamán 88 Ju87 veszett el, 49 pedig súlyosan megrongálódott. Ez nem volt annyira jelentékeny veszteség, de lehetetlenné tette a zubo-egységek növekedését.
1941-ben a Junkers egy újabb kísérleti gép építésével befejezte a Ju87 gyártását. A Weser gyár ezalatt 1074 darabot épített. A szovjetek elleni háború kitörésekor 424 gép állt hadrendben, ebből azonban havi átlagban csak 293- at tudtak bevetni a németek, tehát sokkal kevesebbet, mint a sokkal kisebb nyugati hadszintéren. Havi átlagban a keleti fronton a Luftwaffe 1941- ben 60 gépet és 24 személyzetet vesztett. Ez pótolhatatlan volt. A helyzetért felelos Ernst Udet, aki nem szervezte meg kelloképpen a Ju87 gyártását és ennek leváltását, s aki még számos más hibát is vétett - pl. erőltette a He177 négymotoros zuhanóbombázót - levonta a konzekvenciákat, és 1941 november 17- én fobe lotte magát. Egy levelet hagyott hátra, amelyben ezt irta: "Reichsmarschall! Miért hagytál magamra?" Göring sokkal bűnösebb volt, mint Udet.
|
|
|
Egy Ju87 B Észak-Afrikában, 1942
|
|
A Me210 fiaskója után ismét be kellett indítani az öreg Ju87 gyártását. A kicsit modernizált D változatból a Weser 1942-ben 967 darabot épített. Ezeknek egy részét a Földközi-tenger térségében kellet bevetni, míg a szovjetek a keleti fronton teljes egészében be tudták vetni az 1942-ben elkészült 8229 IL-2 Sturmovikot. Hogy gyozhetett volna így a Luftwaffe? Egy géppel 12 ellenében? Pedig voltak kiváló pilótái. Elég csupán Hans-Ulrich Rudelt megemlíteni, aki 1941 szeptember 23- án elsüllyesztette Ju87B gépével a szovjet Marat csatahajót Leningrádnál. Összesen 2530 bevetésen repült, az utolsón fél lábbal... egyedül megsemmisített 519 szovjet bombázót és több mint 2000 szovjet páncélozott járművet. Sztálin annyira dühös volt, hogy a genfi egyezmény ellenére vérdíjat tuzött ki a fejére. Hitlertől viszont minden kitüntetést megkapott, végül már egy külön kitüntetést kellet alapítani Rudel részére, mert már nem volt mit odaadni neki.
O volt az, aki eloször használta a rettenetes Ju87 G tankelhárító Stukát Kurszknál, borzalmas eredménnyel. 37 mm-es gépágyúival képes volt wolframos magú lövedékeit egy 10 cm átmérőjű körbe beleloni; egyetlen szovjet páncélos sem menekült e halálos fegyver elől. Évtizedekkel később e gépből merítettek ihletet az amerikaiak a Fairchild A-10 tankelháritó sugárhajtású alacsonytámadó gép megszerkesztésére. S ez utóbbi szerint tervezték meg az oroszok a Szu-25-öt.
11 193 szovjet IL-2 épült meg 1943-ban, mikor a német Stuka gyártása is némileg megemelkedett: Weser abban az évben 1629 D és G gépet gyártott. Ebből jutott egy kevés a szövetségeseknek is; Románia 54, Olaszország 49, Magyarország pedig 30 D-1/3 gépet kapott. Ez azonban édeskevés volt a kiszélesedett harctereken, a hadi helyzetet nem lehetett megváltoztani semmilyen bravúrral sem.
Igen sajnálatos, hogy az ekkor tervezett Ju187 nem került sorozatgyártásra. A gép Jumo 213 motorjával 100 km/h- val volt gyorsabb, mint a Ju87 D/G. A Ju187- nek behúzható futómuve volt, 2000 kg bombát vihetett magával és hátul 20 mm-es gépágyú védte a támadástól. Még néhány új megoldás magasan a későbbi IL-10 fölé emelte volna.
1944- ben már csak 771 Ju87-et épített a Weser. A franciaországi angol-amerikai partraszállás után a gép gyártását leállították, sok egyéb géppel egyetemben. A német pilóták veszteségei már ezt megelőzően olyan magasak voltak, hogy a Luftwaffe egyre több gépet adott át a szövetségeseknek; 1944 első felében Bulgária 32, Románia 18, Magyarország 14, Szlovákia pedig 12 db. D-5-öst kapott. Magyarország további 10 öreg B-változatot vásárolt, kiképzés céljából.
A Luftwaffe 1944 május 31-én a keleti fronton 314 Ju87-est használt. Az olasz fronton is jelen volt még 38 darab. 1945 januárjára a Stukák nagy része az éjjeli csatarepülő-egységekhez került. 1945 áprilisában az angolok 68 darabot zsákmányoltak. Egyet Angliába küldtek, a többit összetörték.
1944 végén Bulgária és Románia a megmaradt Stukáikat a magyarok és a németek ellen használták fel, de a gépek hamar kikoptak, és orosz IL-2-esekkel és IL-10-esekkel váltották fel őket. Ezzel befejezodött Udet álma, amely a részleges sikerek ellenére csak álom maradt. Németország sosem rendelkezett olyan hatalmas anyagi és emberi potenciállal, amely lehetővé tette volna számára a II. világháború megnyerését és a Ju87 nagy mennyiségben való alkalmazását.
A Ju87 gyártása nagyrészt a lemwerderi Weser gyárban folyt, 1937-től. 1939 november 25-én az RLM parancsa értelmében, az angol bombatámadások veszélye miatt a végszerelést 1940 januárjában részlegesen áthelyezték a berlin-tempelhofi új repülőtér hatalmas raktáraiba. A Bremen ellen intézett légitámadások ellenére a gyártás nagyrészt Lemwerderben maradt, talán azért, mert idoközben Berlin is légitámadások célpontjává vált. Az adatok szerint Lemwerderben 1937-től 1941 végéig 1409 gép készült, Tempelhofban pedig 2758. 1942-től számitva Lemwerderben még 1763 Ju87 gyártottak. 1941 novemberétől a Ju87- et Jumo211J motorral gyártották az addig használt Jumo 211D helyett.
A Junkers dessaui Ju87 gyártása jóval szerényebb volt: 9 prototipus után 13 A-0 előszéria-gép készült, ezt követte 192 A - modell, 311 B-1 és 56 B-2. E gépek egy részét átalakitották prototipussá még a gyártás folyamán, pl. a 0027 és a 0028 gy.sz. gépekből lett a V6 és a V7, B-0 gépek prototipusai. A későbbi V21-V25 D prototipusok a 0536, 0540, 0542, 0544, 0538 gy.sz. gépekből lettek kialakitva- ezekben próbálták ki az új 1400 le-s Jumo 211J motort.
|
|