Az 1942-ig rendszeresített harckocsik páncélvédettségük, a páncéltörő lövegek pedig rombolóerejük miatt nem feleltek meg a kor követelményeinek. A hadvezetés ezért arra a következtetésre jutott, hogy a páncéloshadosztályokhoz beosztott tüzérséget olyan önjáró lövegekkel kell felszerelni, amelyek a harckocsitámadás minden fázisát követni tudják, és megfelelő tűztámogatást nyújthatnak az előretörő páncélosoknak.
Olasz, német és szovjet mintára a hadvezetés egy 105 mm-es önjáró löveg rendszerbe állítását javasolta. A javaslat szerint a Turán-alvázra, a torony elhagyásával, a magyar honvédségnél rendszerben lévő, 40 M 105 mm-es tábori tarack csövét építették volna be.
Az űrméret már elegendő volt, azonban a rövid cső miatt a páncéltörő képessége romlott
Annak ellenére, hogy a minisztérium és a vezérkar az alkalmazás módjában - támadó- vagy kísérőtüzérség, esetleg harckocsi-elhárítás - nem jutott közös nevezőre, megbízták a Haditechnikai Intézetet a tervek kidolgozásával. A kutatóintézet irányításával 1942 szeptemberében elkészült a jármű famodellje a Weiss Manfréd gyárban. Ezt követően kezdődött meg a mintakocsi gyártása. A Turán alvázát 45 cm-rel szélesítették meg, így a 105 mm-es tarack beépítése lehetővé vált, lehetőség nyílt bizonyos mértékű oldalirányzásra. Az elkészült mintapéldányt komoly tesztelés alá vetették a hajmáskéri kiképzőközpontban. A tesztelések során kiderült, hogy a rövid cső miatt harckocsi ellen kevésbé, de gyalogság ellen annál inkább bevethető. A próbákat követően beindították a sorozatgyártást, és 43 M Zrínyi II rohamtarack néven 236 darabot gyártottak. A Zrínyi II-t Kelet-Galíciában vetették be először, 1944. június 14-én. A jelentések szerint a harckocsikat kísérő élőerő leválasztásában komoly sikereket ért el, azonban a páncélosok ellen nem volt elég hatékony.
A Zrínyi II a Turánnál 45 cm-rel szélesebb volt
A páncélelhárító fegyver kérdése azonban továbbra is megoldatlan maradt. A hiányosság kiküszöbölése érdekében a már elkészült Zrínyi-alvázra a Turán III 75 mm-es páncéltörő ágyút kívánták felszerelni. A hosszú cső pontos célzásra és a megfelelő kezdősebességre, míg az űrméret a páncélátütő képességre volt garancia. A prototípus elkészítése azonban egyre késett, és mire elkészült, már csak a tesztelésre maradt idő, a sorozatgyártása sohasem indult be. A Zrínyi I harckocsiból csak egyetlen példány készült.
A Zrínyi I egyetlen elkészült példánya egy kissé megkopott fotón
Mindenképpen megjegyzendő, hogy a Zrínyi I és a Zrínyi II a magyar hadiipar legsikerültebb harckocsijának bizonyult, melyet a Zrínyi II a harcmezőkön is bizonyított. A kezelőszemélyzet megbízható, jól kezelhető eszköznek tartotta. Az ellenség közelébe férkőzve a 105 mm-es tarack szinte mindent megsemmisített.
|