T-72A
T–72 menetgyakorlaton
Általános tulajdonságok
Személyzet	3 fő (parancsnok, vezető és irányzó)
Hosszúság	7 m, löveggel együtt 9,5 m
Szélesség	4 m
Magasság	2,4 m
Tömeg	41-44 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet	2A46M típ. 125mm/L80 sima csövű harckocsiágyú
Másodlagos fegyverzet	lövegcsővel párhuzamosított 7,62 mm-es PKMT géppuska, 12,7 mm NSZVT légvédelmi géppuska; 2A46Mirányított páncéltörő rakéta.
Mozgékonyság
Motor	V–46 és V-12 típ. léghűtéses dízelmotor 582 kW (780-840 Le)
Felfüggesztés	torziós rugó
Sebesség	75-80 km/h
Fajlagos teljesítmény	13,8 kW/t
Hatótávolság	450 km, hordótartályokkal 600 km

 

Tankok kertje

A T–72 Ural a Szovjetunióban kifejlesztett és gyártott harckocsi. Sorozatgyártása 1971-ben kezdődött a Uralvagonmas vállalatnál, 1973-ban rendszeresítették a Szovjet Hadsergben. Korának egyik legerősebb fegyverzetével ellátott, tömegtámadásra kifejlesztett harckocsi, melynek több továbbfejlesztett változata létezik.

Története [szerkesztés]

Fejlesztése 1967-ben kezdődött, amikor a már hadrendbe állított T–64 harckocsik üzemeltetése során problémák jelentkeztek a motor, a futómű és az automata töltőberendezés megbízhatóságával. 1968–1969-ban többféle modosított T–64-gyel végeztek tesztetket. Kipróbálták a T–64A harckocsit a V–45 típusú dízelmotorral, a harkovi Morozov Tervezőirodában kifejlesztett új hűtőberendezéssel, valamint más példányokat a V–45 dízelmotorral, a Nyizsnyij Tagil-i Uralvagonzavod tervezőirodájának új automata töltőberendezésével és elszívó rendszerével felszerelve. Az összehasnonlító tesztek a változtatásokkal a T–64 megbízhatóságának javulását mutatták. 1969 novemberében az átépített, kísérleti harckocsikba a korszerőbb és nagyobb teljesítményű, 573 kW-os (780 LE) V–46 dízelmotort építették, és a harckocsik Nizsnyij Tagilban tervezett új, nagyobb futógörgőkkel épített futóművet kapták. Ez a jelentős módosításon átesett változat kapta a 172-es objektum gyári típusjelzést. A harckocsi végső fejlesztése Nyizsnyij Tagilban, az Uralvagonzavod Leonyid Karcev vezetése alatt álló tervezőirodában, Valerij Venyegyiktov főkonstruktőr irányításával folyt. 1973-ban a szükséges tesztek és csapatpróbát követően T–72 típusjelzéssel és Ural néven rendszeresítették a Szovjet Hadseregben.

Műszaki jellemzői [szerkesztés]

Jelenleg több mint 15 haderőben teljesít szolgálatot, a legyártott példányok száma eléri a harmincezret. Ránézésre egy igen agresszív harckocsi, ez a valóságnak meg is felel, ugyanis korát megelőző igen erős fegyverzete van (példának okáért, nagyobb löveggel rendelkezik, mint az amerikai M1 Abrams harckocsi, melyet sokan a kor legjobb harckocsijának kiálltanak ki). Mivel tömeges támadásra találták ki, pusztító ereje nagy, de a védelmi rendszere igen sebezhető, könnyű kilőni. Irakban kudarcot szenvedtek az előbb leírtak miatt, bár ott a kiképzetlen személyzetnek, rossz stratégiának, illetve a gyenge támogatásnak is betudható ez. Megfelelő személyzet, megfelelő stratégia mellett, mind a mai napig igen nagy veszteségeket okozhat az ellenségnek, illetve nagy a harc értéke. Ugyanakkor mivel védelmi rendszere gyenge, könnyen sebezhetővé válik, főleg a levegőből, illetve a városi harcokban. A harckocsikhelikoptereknek. Ezt a sebezhetőséget mára orvosolták a T-72-ből kialakított, tovább fejlesztett, jobb páncélzattal ellátott típusoknál. Többek között ellátták reaktív páncélzattal, ez jelentõsen megnövelte a levegő-föld és a vállról indítható rakéták elleni védelmét. Az így felszerelt harckocsikat a csecsen konfliktusban is bevetették. könnyen áldozatul estek harckocsivadász

A 780 (egyes változatoknál több, mint 800) lóerős dízelmotorral hajtott jármű mozgékonysága és terepjáró-képessége kiváló. Páncélzata többrétegű, a legjobban védett helyen 520 mm vastag (ez a kumulativ töltetekkel szemben 950 mm vastag acélnak felel meg). Az újabb típusokon megtalálható a Kontakt-5 reaktív páncélzat, ami a kumulatív működésű páncéltörő rakéták ellen nyújt védelmet. A reaktív páncélzat kisméretű robbanótöltetekből áll, ezek találat esetén felrobbannak, így mielőtt a rakéta által kibocsátott ún. kumulatív sugár elérné a páncélzatot, és megkezdené annak átfúrását, a reaktív töltet kitéríti útjából.

A 125 mm-es, sima csövű, lézeres távolságmérővel felszerelt löveg képes más tankok megsemmisítésére, főleg ha oldalról vagy hátulról lepi meg azokat. Nyílt terepen, megfelelő taktika mellett ez azonban ritkán fordul elő, de városi harcokban nehezen kerülhető el, hogy a szűk utcákban, iskolák udvarain megbúvó tankok lövéshez jussanak.

A lövegből páncéltörő rakéta (ATGM) is indítható, amely akár 4000 méterig is hatásos, és 550 mm acélon tud áthatolni. A harckocsi fegyverzetéhez tartozik egy, a löveggel párhuzamos géppuska, és még egy, a toronyra felszerelt, mozgatható "légvédelmi" gépfegyver, amely azonban szinte semmit sem ér repülőgépek ellen, így azt is inkább közvetlen emberölésre szokás használni. A rejtőzködés nem a típus erőssége, a hőérzékelők már messziről kiszúrják, főleg a levegőből könnyű hatástalanítani (radarelhárító rendszere elég jó).

A T-72-es harckocsinak nem elhanyagolható tulajdonsága, hogy egy köbméteres tankjának tartalmával 480 km-t képes megtenni. Elmegy dízellel, benzinnel és kerozinnal is. Elindul melegben, a jeges Szibériában is. 5 méter mély vízben 1 kilométert képes megtenni. Speciális légtisztító (légszűrő) rendszerének köszönhetően a harckocsi vegyi és nukleárisan szennyezett környezetben is tovább tevékenykedhet.

A harckocsinak oly annyira sikeresek a tovább fejlesztett változatai, hogy azokat több országban sem váltották le mind a mai napig, a T-72 leváltására szánt T-80 vagy T-90 harckocsikkal. A konstrukció sikerességét mutatja, hogy az ukránok modernizálták, alkalmassá tették a NATO-kompatíbilis lőszerek kilövésére. 1200 lóerős motort kapott, így erősebb a T-80-nál. A muníciót a tank gyomrában helyezik el, automata töltőrendszere pedig katonai szakértők szerint egyszerűen példaértékű.

A T-72-esek új nemzedéke, komoly fedélzeti számítógéppel is rendelkezik. Ez azonban csak a támadást és a védekezést segíti, sérülése esetén semmi gond, legfeljebb kézi vezérléssel folynak a dolgok tovább. A T-80 és T-90-es harckocsik komputere sokkal inkább beleszól a vezérlésbe, bár messze nem annyira, mint az az amerikai harckocsikra jellemző, amelyek számítógépes hiba miatt is képesek megbénulni, részben, vagy teljesen harcképtelenné válni.

Fegyverzet [szerkesztés]

A parancsnok középen, az ágyútól jobbra, a tüzér balra ül. A 125 milliméteres ágyút egy 12,7-es légelhárító és egy 7,62-es géppuska támogatja. Egyes modellekre ágyú helyett rakétavetőt építettek. A T-72A modellt (1979 és 1985 között gyártották) lézeres célkövetővel szerelték fel, éjjellátót és új motort kapott. Többek között ilyenekkel rendelkezik India, Irán, Szíria, Algéria, Líbia, Kuvait, sőt Finnország (bár a finnek elkezdték váltásukat) is. 1985 óta csak a B modellt gyártják, ennek sokkal jobb a stabilizátora, és erősebb a motorja, ágyúja pedig 4000 méterre is ellő.

Típusváltozatok [szerkesztés]

A sorozatgyártás során készült változatok:

• T–72 – Alapváltozat, képosztásos optikai távmérővel.
• T–72K – Parancsnoki változat.
• T–72A (1979) – A T-72 modernizált változata TPDK–1 lézertávmérővel, TPN–3–49 éjszakai irányzékkal és L–4 infrafényszóróval, kiegészítő páncélzattal, új harckocsiágyúval, 902B ködgránát-vetővel, V–46–6 motorral felszerelve.
• T–72AK – A T-72A parancsnoki változata.
• T–72M (1980) – A T-72A exportváltozata, Csehszlovákiában és Lengyelországban is gyártották.
• T–72M1 (1982) – A T-72M megerősített páncélzatú, modernizált változata, Csehszlovákiában és Lengyelországban is gyártották.
• T–72AV (1985) – A T-72A dinamikus páncélvédelemmel ellátott változata.
• T–72B – A T-72A modernizált, új tűzvetető rendszerrel ellátott változata. Képes 9M119M Refleksz–M irányított páncéltörő rakéta indítására a lövegcsőből.
• T–72BK – A T-72B parancsnoki változata.
• T–72B1 – A T-72B egyszerűbb felszereltségű változata. Nem rendelkezik a rakétaindítás képességével.
• T–72BM – A T-72B továbbfejlesztett változata, Kontakt-5 reaktív páncélzattal felszerelve.
• T–72SZ (1987) – A T–72B exportváltozata, eredeti típusjelzése T–72M1M volt. A T-72B típusnak a T–72M páncélvédettségi szintjére feljavított verziója.

Az öbölháború idején Irak kb. 10 évvel öregebb technikával volt felszerelve, mint a Szovjetunió saját erői. 1980 környékén elkezdték felszerelni a szovjet T–72-eseket a jelentős többletvédettséget nyújtó reaktív páncélzattal, ez egyetlen iraki T–72-esen sem volt megtalálható, és a szovjetek legerősebb páncéltörő lőszerét – szegényített urán – sem kapták meg az irakiak. Az USA természetesen a legmodernebb fegyverzetet vetette be így könnyen fölénybe kerültek.

További jelentősebb hatása volt az eltérő hadvezetési filozófiának, aminek következtében a legtöbb T–72-est oldalról vagy hátulról lőtték ki a sivatagban. A harckocsikat nem megfelelő körültekintéssel állították fel, így könnyen megkerülhetőek voltak. Két szempontból valóban jelentős hátrányban voltak a T–72-esek az amerikai harckocsival szemben: egyrészt az éjjellátó berendezésük gyengébb (ez a felgyújtott olajkutak füstje miatt nappal is jelentős tényező volt), másrészt a T–72-est harcképtelenné tévő találatokat általában nem élte túl a személyzet.