Az akkor már Fegyver- és Gázkészülékgyár által előállított AK -47 és AKM- 63 gépkarabélyok (akkor általában helytelenül géppisztolyok) nagy méretük miatt akadályozták a tisztek irányító képességét, illetve nehezen kezelték őket a harckocsizó- és ejtőernyőscsapatok Ezért a Honvédelmi Minisztérium követelményeket fogalmazott meg egy új, az AKM - 63 bázisán létrehozandó gépkarabéllyal szemben:
Az AMD-65-höz tervezett Lt gránátvető és Lti irányzék
AKM-63D fejlesztés (upgrade) - HM-FLÜ
A nemzetközi trendeket követve és továbbgondolva a magyar tervezéső AMD-65 gépkarabélyhoz is kifejlesztésre került egy cső alá erősíthető gránátvető eszköz, az Lt.
A lelövő toldat össztömege 670 g, önálló elsütő szerkezettel rendelkezik. A hozzá tervezett irányzék neve Lti.
A tromblonra felhúzott gránát felett folyamatosan lehet éles lőszerrel tüzelni. A lelövő toldat elsütőszerkezete megfeszített, kibiztosítás és célzás után lőhető a gránát. Az AMP-69 gránátjaival ellentétben itt a gránátba beszerelésre került a kilövéshez szükséges vaktöltény. Ez indítja a rakétát, és távolítja el a fegyvertől a rakétapóthajtás beindulásáig.
A gránátok működési elve megegyezik a továbbiakban az AMP gépkarabélyhoz rendszeresített gránátokéval, biztosítva az optimális kumulatív hatás eléréséhez szükséges meredek röppályát és függőleges közeli becsapódási szöget. Ezt a kumulatív gránátok esetében a rakétapóthajtás mellőzésével elért alacsony sebességgel érték el. Ez a könnyű páncélozású járművek legsebezhetőbb pontján, a tetőn, ahol "grillrács" is ritkán kerül alkalmazásra, nagy hatékonyságra ad lehetőséget. Szükség esetén tandem robbanófej is kifejleszthető, de ez rendszeresítés híján nem történt meg.
A kumulatív gránát robbanófeje megegyezik az AMP-hez tervezett PGK-69-esével, homogén páncélt 212 mm vastagságban üt át merőlegesen. Kumulatív gránátból egy kisebb méretű is készült, kisebb páncélátütési képességgel, könnyebben páncélozott célok ellen.
A repeszgránát új fejlesztésű, a Dávid-2 védő kézigránáttal megegyező volt, 4200 darab előregyártott 2,5 mm-es repesszel szerelték, robbanótöltete 42 g Hexogén, tömör leküzdési sugara 5 m, a repeszek egyedi ölőhatára kb. 15 m. Rakétapóthajtás nélkül 100 m távolságon pontosan alkalmazható volt, e fölött rakétapóthajtással csak területtűz leadására alkalmas.
A rakéta, amelyet a helszínen egy mozdulattal lehet csatlakoztatni, a tromblon elhagyása után kb. 1 másodperccel gyújt. A gránátok rakétái külön kerültek készletezésre, és csak nagyobb lőtávolság esetén szerelték a gránátra néhány mozdulattal. A repeszgránátok egyik típusa átalakítható volt KGR gyújtó helyszíni becsavarása után védő kézigránáttá is.
Készült még hozzá mintapéldány ködgránátból, könnyfakasztó gránátból, jelzőgránátból és srapnelgránátból is. A srapnelgránát egy vastagfalú csőben 8mm-es acélgolyókkal volt szerelve, lökőlappal, és a lap mögött elhelyezett robbanószerrel. Kilövés után kb. 80 méter távolságban robbant, és a srapneleket 100-110 méterig irányítottan előre szórta. Hátránya volt, hogy a lelövő toldat egyben maradt, és kb. 70-106 méterig visszarepült, potenciálisan veszélyeztetve a lövőt. Kifejlesztése félbemaradt.
Maga a gépkarabély csak tartószerkezet a gránát lövésekor, a lelövőtoldat tengelye azonos magasságban van a válltámasz megtámasztási pontjával, így jelentős felcsavaró hatás nincs lövéskor. A gránátvető, Lti irányzéka, illetve az AMP-ről ismert amortizációs válltámasz fegyverjavító műhely szinten felszerelhető az AMD-65-re, néhány perc alatt.
Az eszközt főként Egerszegi János fejlesztette ki 1987-ben, több kollégája segítségével: A HM HTI részéről Piroska György mk ka, Batonai András mk. alez., a NIKE részéről Szabó Péter és Vasas Lajos, a vizsgálatokban pedig Tikász Gyula mk fhdgy. A gránátvetőből "Titkos" minősítésű Munkásőr szolgálati szabadalom lett, holott a fejlesztői közül senki sem volt munkásőr. 1989-ben a Munkásőrség rendszeresítette, majd megszűnése után a szabadalom a Pénzügyminisztériumhoz került. A Pénzügyminisztérium 1,8 MFt-ért kínálta eladásra, melyre nem került sor, így a szabadalom megszűnt.1990-től a HM HTI fejlesztette tovább, 1991-ben készült fel a csapatpróbára.
Az Lti irányzék főként Nyikos Ambrus munkáját dícséri, segítette Egerszegi János és Egerszegi Károly.
Ez a megoldás egy olcsó, könnyen gyártható eszköz, amely a más országokban nagy számban rendszeresített AMD-65 gépkarabélyok hasznos kiegészítője lehet, hatásos védekezőeszközként objektumvédelemnél, illetve könnyű páncélozású vagy páncélozatlan gépjárművek leküzdésére. Használata nagyságrendekkel egyszerűbb, mint az AMP-69-és, és a párhuzamos gránátvetés miatt sokkal nagyobb biztonságot ad, továbbá gyorsabb és egyszerűbb is. Kár, hogy sem sorozatgyártására, sem újabb rendszeresítésére vagy exportjára nem került sor, holott hasznos segítője lehetne akár az afgán rendőrségnek is a terrorizmus elleni küzdelemben.
A forrást Egerszegi János engedélyével használtam fel.
a fegyver mérete legyen kisebb, viselése legyen egyszerűbb
kezelésében egyezzen meg az AKM - 63-mal
tiszti fegyverként való alkalmazása mellett legyen alkalmas desszantos alakulatok szolgálati fegyverének
ki kell fejleszteni egy csőszájféket, amely csökkenti a szórásképet
olyan tárat kell kifejleszteni, amely húsz lőszert képes befogadni
a fix tusa helyett csőből készült, behajtható válltámaszt kell készíteni, amelyet behajtva is használható a fegyver.
AMD-65
Mindezek alapján kidolgozták a fegyver terveinek fő irányvonalait. Prototípusa 1965 márciusában, "0" szériája szeptemberében készült el. A sorozatgyártás 1967 januárjában indult meg. Szerkezete, működési elve és lőszere megegyezett elődjével, s számos országba exportálták. Meg kell jegyezzük, hogy ez a fegyver elsősorban desszantos célra készült (D, mint desszant), tehát a desszantos katona túlélését hivatott biztosítani, amíg visszajut a saját csapatokhoz. Mindezek ellenére, az első csapatpróbák során más fegyvernemek (légierő, páncélosok, stb.) is jelezték az igényüket a fegyver iránt, mégha az kevésbé is volt alkalmas számukra. Ennek a típusnak a tárkapacitása kisebb, a szórásképe rosszabb, de a rövidebb csőhossz, a behajtható válltámasz egy rendkívül kompakt és nagyon anyagtakarékos fegyvert eredményezett, ami ennek köszönhetően nagy népszerűségnek örvend az óceán túlpartján napjainkban. Mindezek ellenére azért tartsuk azt szem előtt, hogy a tárak és a főbb elemek kompatibilitása az előző modellekkel megmaradt, és ugyanúgy minden darabnak ki kell bírnia a kötelező 15.000 lövést!Sajnálatos, hogy honvédeink a sorkatonaság megszűntéig is jobbára ezzel a modellel találkoztak, mint szolgálati fegyverrel (mára professzionális hadseregünk tagjai leginkább exportból visszamaradt AMM, AMMSz, az AK-63 egyes altípusaival, jellemzően AK-63/D modellekkel vannak ellátva ismét).
Magyarországon kívül Afganisztán, Panama, Jemen és Grúzia rendszeresítette, de Palesztinában és Libanonban is előfordul.
Ma az USA ezt lehetővé tévő államaiban igen nagy népszerűségnek örvend olcsósága miatt. Mégis, ez a teljesen hazai tervezésű modell szolgált alapjául a világon az alapmodelltől leginkább eltérő, és egyik legkomfortosabb modell kifejlesztéséhez.
A "Testhátrasiklásos gépkarabély" c. "Titkos" minősítésű HM szolgálati szabadalom feltalálói: Berecki István, Egerszegi János, Nagy István, Zala Károly voltak. Lajstromszám: 173 689. Rendszeresítésre "7,62 mm-es AMP (Automata Módosított Puskagránátos) gépkarabély" néven került. A főkonstruktőr Zala Károly (FÉG) volt.
Egerszegi János, vezető hadiipari szakértő, a HM HTI-ben dolgozott, mint fegyver témafelelőse, egyben ő tervezte meg a "mellső csúszó markolat"-ot is. Részt vett az összes csapatpróbán (Magyar Néphadseregnél 2, a Munkásőrségnél 1 és a Belügyminisztériumnál is 1 csapapróbát tartottak. A MN 1974. augusztus 2-án rendszeresítette a fegyvert, míg a MÖ és a BM 1975-ben. A rendszer exportra is került, pl. Libanonba, innen szerezték meg az amerikaiak és ezeket vizsgálták be.
Ez volt az a gépkarabély, amely egy USA-beli tanulmány szerint hatásadataiban, pontosságában, kezelhetőségében és ergonómiájában felülmúlja az eredeti (AK-47) verziót is.
A puskagránátok története az első világháborúval indult, amikor kialakultak a lövészárokharcok, és a puskák kevéssé voltak hatékony fegyverek, mint a kézigránátok, amelyeket be lehetett dobni az ellenséges árokba. Ezek továbbfejlesztett verziója volt, amikor a gránátra egy vaspálcát erősítettek, majd azt egy puskacsőbe dugva egy szűkített lőszer segítségével kilőtték az ellenséges lövészárok irányába.
Célzott lövésről persze nem igazán beszélhetünk, de a meredek becsapódási szög miatt alkalmas volt a lövészárkon belüli célpontok leküzdésére, a puska segítségével pedig mindenképpen messzebbre lehetett eljuttatni a gránátot, mint kézzel dobva. A puskagránát koncepció az első világháború végeztével egy időre feledésbe merült, mígnem a hatvanas években kezdődő mind gyakoribb nem hagyományos városi harcok újraélesztették az elgondolást. Általában két irányvonalat követtek a fejlesztések: az egyik a puskához/karabélyhoz erősített különálló puskagránátvető, amely egy teljesen külön szerkezettel rendelkezik, mindössze a tusa közös az alapfegyverrel, és általában a mellső ágyra erősítik - ilyen például az amerikai M16/M203-as kombináció, de létezik kalasnyikov típusú fegyverre erősíthető eszköz is, illetve a Brügger&Thomet cég fejlesztése nyomán ma már a jelenleg Magyarországon rendszerben lévő gépkarabélyokhoz is egy mozdulattal erősíthető cső alatti puskagránátvető.
Az ilyen típusú eszközből célba juttatható eszközök hatótávolságának jelentős megnövelésén fáradoznak ifjú magyar mérnökök. Az általuk tervezett rakétapóthajtásos gránát 200m helyett 500 m távolságra lévő pontcélok leküzdésére alkalmas, páncélátütő képessége 40 mm.
A másik, amely irányvonal a magyar mérnököket is megihlette, a csőre húzható puskagránát (rakéta póthajtásos fegyvergránát). Ennek hátránya, hogy nem lehet egyszerre használni a karabéllyal, hiszen a vaktöltény (kilövőlőszer, 2,04 g töltettel, a gyakorlólőszer töltete csak 0,7 g) segítségével történő gránátindításhoz lőszert és tűznemet kell váltani többek között. Előnyére mondható viszont, hogy kumulatív, páncélozott célok elleni puskagránát viszont szinte kizárólag ezzel a típussal lőhető ki, illetve ezek a típusú gránátok tudják garantálni a kumulatív hatás hatékony kifejtéséhez szükséges becsapódási szöget. Talán épp ez utóbbi tény volt döntő érv a választott műszaki megoldás mellett. Ahhoz, hogy ez megoldható legyen, példa nélküli mértékben kellett beavatkozni az eredeti konstrukcióba, ami kiemeli ezt a fegyvert a megszokott másolatok köréből. Puskagránátos fegyverünk fejlesztése elég korán kezdődött, amikor az amerikaiak is épphogy rendszerbe állították az akciófilmek hősét, az M16-ra szerelt M203-at.
Hogy a fegyver huzagait kíméljék, esetünkben nem a hagyományos csőbe dugott pálcával erősítették fel a gránátot, hanem a csőre húzták egy csőtorkolatra helyezett tromblon segítségével, s onnan az indítólőszer lőtte ki, majd forró lőporgázai indították be a gránát saját menethajtóművének működését, miután az elhagyta a fegyver csövét. Az éles lőszerrel való indítás azért nehézkes, mert az erre alkalmas gránátba csapódó lövedék számára lövedékcsapdát kell elhelyezni, ami túlzottan megbonyolítja annak szerkezetét. Ahhoz, hogy a gránátot stabilan rögzíteni tudják, egy tromblont, azaz egy egyszerű fémhüvelyt alkalmaztak, illetve meg kellett hosszítani a fegyver csövét mintegy tíz cm-rel, így az elérte az eredeti ős, az AK csőhosszát. Ezen a toldalékon helyeztek el axiális gázkiömlő nyílásokat az eredményes indítás érdekében, és hogy az indító lőporgázok teljes mértékben felhasználásra kerüljenek, egy elzáró szelep került elhelyezésre a gázkiömlő furatoknál. Így minden egyes gránát esetében kézzel kell felhúzni a fegyvert, lévén nincs lőporgáz, ami mozgatná a zárszerkezetet, de így kevésbé fordulhat elő, hogy töltött fegyverre helyeznénk el gránátot. Alkalmatlan volt a célzásra az íves csapóirányzék is, hiszen a puskagránát röppályája jóval meredekebb a karabélylövedék pályájánál, így aztán egy állítható optikai irányzékot kapott a fegyver az ívelt csapóirányzék mellé.
Probléma volt a puskagránát indításakor fellépő nagymértékű hátralökő erő. Ennek mérséklésére kiváló megoldást szolgáltat a rugós-pneumatikus tusa (Zala Károly) és előágy (Zala Károly és Egerszegi János), amely oly komfortossá teszi a fegyvert. Mindezen módosításoknak köszönhetően gyakorlatlan lövész is nagyobb hatékonysággal tudja használni fegyverét, hiszen a hosszabb csőnek köszönhető nagyobb lőtávolság és kisebb szórás mellett a különleges visszarúgás csökkentés "kezes báránnyá" változtatja a karabélyt.
Kétféle reaktív, tehát rakétahajtású gránátot fejlesztettek ki hozzá, egy kumulatív (PGK-69) és egy repeszhatású (PGR-69) puskagránátot, amelyek közül az elsőt főként fedezékek és járművek ellen, míg a második élőerő ellen ajánlott. Ezek tervezői Barták Ignác, Bárány István és Sárai Gábor voltak, a HM-HTI tisztjei. A maximális irányzott lőtávolság négyszázötven méter, a maximális repülési távolság 510 méter volt. A kilövőlőszereket befogadó tár hat darabos. A repeszgránát hatása tulajdonképpen egy kézigránáténak felel meg, míg a kumulatív a benne található flegmatizált hexogénnak köszönhetően fejti ki hatását becsapódás után, késleltetés nélkül. Természetesen készültek gyakorlógránátok is, éles hajtóművel s a gránát súlyát szintbe hozó ballaszttal töltve. A gránátok hatásadatai annyira jónak mondhatók még ma is, hogy számos modern külön vetőcsöves fegyvert felülmúlnak, különös tekintettel a páncéltörő kumulatív gránátra, amely merőleges homogén páncélátütése 212 mm (az RPG-7 PG-7V gránátja ugyanígy 340 mm-t üt át), s belegondolva az alapvető taktikai sémába, miszerint egy város elfoglalásához páncélosok kellenek, egy gerillataktikára alapuló városvédelemben, illetve reguláris hadseregeknél az objektumvédelemben igen hasznos segítőtárs lehet. Talán épp erre alapoztak akkor, amikor 1974-ben rendszeresítették még a Magyar Honvédségnél, illetve a munkásőr egységeknél 1975-ben, amelyek potenciális félkatonai szervezetek lehettek volna adott szituációban, ellátták ezekkel a fegyverekkel. Sajnos a működési elv evolúciós zsákutcája miatt az országok legtöbbje a cső alá szerelhető megoldások mellett döntött, s így ez az eszköz nem tudott kellő mértékben elterjedni a nemzetközi piacon. Mindezek ellenére az általa képviselt nagymértékű újítás ékes bizonyság arra, hogy a magyar mérnökök is tudnak eredetit, újat alkotni.
AJÁNLOM AZ OLDALT![Honlapot készítette .:[S.I.S]:.Zsoldos - Túrkeve](/portal/sis/image/sisbanner.JPG "Honlapot készítette .:[S.I.S]:.Zsoldos - Túrkeve")
