C–17 Globemaster III

C–17 Globemaster III
Az Amerikai Légierő C-17-ese
Műszaki adatok
Funkció	Nehéz szállító repülőgép
Gyártó	Boeing
Kapacitás	77 519 kg, 18 db 463L palettán vagy 102 személy vagy 36 hordágy és 54 ülő sebesült
Személyzet	3 fő: 2 pilóta, 1 rakományfelelős
Első felszállás	1991. szeptember 15.
Szolgálatba állítás	1993. július 14.
Gyártási darabszám	158 darab 2006-ig
Ára	202,3 millió USD
Rendszeresítők	USAF RAF Ausztrál Királyi Légierő Kanadai Légierő Magyar Légierő(Hun)
Méretek
Hossz	53,00 m
Fesztáv	51,75 m
Magasság	16,80 m
Szárnyfelület	353 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg	128 100 kg
Tüzelőanyag mennyisége	134 556 liter
Maximális felszállótömeg	265 350 kg
Hajtómű
Hajtómű	4 db Pratt & Whitney F117–PW–100 kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő	4×180 kN
Repülési jellemzők
Maximális sebesség	830 km/h (0,76 Mach)
Utazósebesség	720 km/h (0,74 Mach)
Hatótávolság	4400 km
Legnagyobb repülési magasság	13 716 m
Szárny felületi terhelése	750 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány	0,227
A C-17 Globemaster III háromnézeti rajza

A C–17 Globemaster III (becenevén Big Mac) az amerikai McDonnell Douglas, majd később a Boeing Integrated Defence Systems által kifejlesztett részben fém, részben kompozit anyagokból épített, félhéjszerkezetű, felsőszárnyas, behúzható futóművel, nagy kétáramúsági fokú gázturbinás sugárhajtóművekkel, hermetikusan zárható kabinnal és tehertérrel rendelkező, harcászati teherszállító feladatkörre kifejlesztett, a levegőben utántölthető, nagy hatótávolságú, merevszárnyú teherszállító repülőgéptípus.

Típusnevét a C–74 Globemaster és a C–124 Globemaster II után kapta.

Az Amerikai Légierő megrendelésére fejlesztették ki, elsősorban a C–141 Starlifter nehéz teherszállító repülőgépek leváltására. A több mint tíz éves fejlesztés alatt fontos szempont volt a kiszolgálási igény alacsony szintre csökkentése, korszerű avionikája tegye lehetővé a repülőgépet előkészítetlen, rossz minőségű repülőtereken való autonóm működésre, valamint éjszakai vagy kedvezőtlen időjárási és látási viszonyok közepette is képes legyen hatékonyan üzemelni. A kilencvenes évek eleje óta szerzett kedvező gyakorlati tapasztalatok miatt több, nemzetközi békefenntartó hadműveletekben résztvevő ország tervezi rendszeresítését, de hátráltató tényező a repülőgép magas beszerzési ára. Az USAF által megrendelt repülőgépek gyártása a végéhez közeledik, más vevőknek csak pár darabos gyártása várható a sorozatgyártás végleges leállítása előtt. A gyártás előreláthatóan 2008 év végén, 2009 év közepén leáll.

Történet [szerkesztés]

AMST (Advanced Medium STOL Transport) és C-X programok.

Gyártás [szerkesztés]

Szerkezeti felépítés és berendezések [szerkesztés]

Sárkány [szerkesztés]

Szárny [szerkesztés]

Hajtóművek [szerkesztés]

Futómű [szerkesztés]

Avionika [szerkesztés]

Típusváltozatok [szerkesztés]

C–17A [szerkesztés]

C–17 ER [szerkesztés]

polgári C–17 [szerkesztés]

Megrendelő és üzemeltető országok [szerkesztés]

Amerikai Légierő [szerkesztés]

Megrendelve 71 db C–17A, 85 db C–17 ER lett és még 42 db C–17 ER opciós. A gépek az USAF MAC alá tartoznak (Amerikai Légierő Katonai Légiszállító Parancsnokság).

Üzemeltető alakulatok:

Brit Királyi Légierő [szerkesztés]

A már meglévő 4 db gépükhöz újabb 2 db-ot rendeltek.

Üzemeltető alakulat:

Ausztrál Királyi Légierő [szerkesztés]

4 db repülőgépet vásároltak. Az elsőt (206-os oldalszámú) 2006. december 4-én adták át ^[1]. ^[2], ^[3], ^[4], ^[5]

Üzemeltető alakulat:

Kanadai Légierő [szerkesztés]

4 db repülőgépet vásároltak. Az elsőt 2007. augusztus 11-én az Abbotsford Nemzetközi Légishow-n adták át ^[6], a második októberben várható, a maradék két darabot 2008 áprilisáig veszik át.

Üzemeltető alakulat:

NATO Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) [szerkesztés]

2006. szeptember 12-én tizenhárom NATO-tagország szándéknyilatkozatot (Letter of Intent, LOI) hozott a szövetség légiszállító kapacitásának (SAC)^[8] bővítésére, melyet később további tagországok is aláírtak (Magyarország és Norvégia), majd véglegesen tizenöt NATO-tagország és két partnerségi tag csatlakozott a tervezethez.^[9] 2007. június 20-án az Észak-atlanti Tanács elfogadta a NATO Termék és Logisztikai Szervezet (NPLO)^[10] kartáját, amely létrehozta a NATO Légiszállítást Igazgató Szervezetet (NAMO).^[11] A NAMO hivatott szervezni a gépállomány üzemeltetését. A flotta a szándék szerint 4 db C–17-ből állt, amelyekkel a NATO Reagáló erő (NRF)^[12] valamint a békefenntartó és humanitárius műveletek önálló kiszolgálását kívánják a jövőben gyorsítani (ez a szám később 3 db-ra csökkent). A repülőgépeket egy előre meghatározott repültóra-igénylés alapján ütemezi be a NAMO.^[13] A repülőgépek üzemeltetésére három repülőtér jelentkezett: a németországi Ramstein, a romániaiKonstanca és a magyarországi Pápa Bázisrepülőtér. A bázisrepülőtér kiválasztásáról 2007 szeptemberében született NATO-ajánlás, amit a tagországok véleményeztek, majd jóváhagytak.^[14] A repülőgépek beszerzését és működtetését előkészítő munkacsoport 2007. november 16.-án kihírdette, hogy a nyertes pályázat a magyar Pápa Bázisrepülőtér. Ezt követően folytatódott a SAC Egyetértési Nyilatkozat kidolgozása, mely 2007 év végéig befejeződött. A dokumentumok – feltehetően – a 2008. április 2–4. között Bukarestben megrendezett NATO-csúcson kerültek egységesen aláírásra. Ezt követően kerítik el azt a pénzösszeget, amely a program megvalósításához szükséges (a pápai repülőtér korszerűsítése, a gépek megvásárlása stb.). Az első C–17 várhatóan 2008 év végén–2009 év elején áll szolgálatba magyar felségjelzéssel és lajstromozással.

A NATO a légiszállítás-szükségleteit a NATO SALIS keretében is igyekszik megoldani, bővíteni.

Forrás: ^{[15] [16] [17] [18]}

Harci alkalmazása [szerkesztés]

Lábjegyzetek [szerkesztés]